Ünnepek, rendezvények:
Az iszlám naptár 11 nappal rövidebb, mint a nyugati gregoriánus naptár, így a nemzeti ünnepek minden évben 11 nappal korábbra esnek. Az iszlám újév ünnepe a Ras as-Sana, július-augusztus táján pedig Mohamed próféta születésnapját, a Moulid an-Nabit ünneplik. Mindkét ünnep utcai parádékkal, fesztiválokkal jár együtt. Az iszlám naptár kilencedik hónapja a ramadán, ekkor sem ételt, sem vizet nem fogyasztanak valamint nem dohányoznak napfelkete és napnyugta között. A ramadán végén (Eid al-Fitr) a böjtöt nagy ünnepséggel zárják le.
Eid al-Adhah a mekkai zarándoklás ideje, minden muzulmánnak legalább egyszer életében el kell zarándokolnia Mekkába, ez április-május táján van.Az iszlám naptár 11 nappal rövidebb, mint a nyugati gregoriánus naptár, így a nemzeti ünnepek minden évben 11 nappal korábbra esnek. Az iszlám újév ünnepe a Ras as-Sana, július-augusztus táján pedig Mohamed próféta születésnapját, a Moulid an-Nabit ünneplik. Mindkét ünnep utcai parádékkal, fesztiválokkal jár együtt. Az iszlám naptár kilencedik hónapja a ramadán, ekkor sem ételt, sem vizet nem fogyasztanak valamint nem dohányoznak napfelkete és napnyugta között. A ramadán végén (Eid al-Fitr) a böjtöt nagy ünnepséggel zárják le.
Eid al-Adhah a mekkai zarándoklás ideje, minden muzulmánnak legalább egyszer életében el kell zarándokolnia Mekkába, ez április-május táján van.
Pénz és költségek:
Körülbelüli árak:
Étkezés: Alapkategória: 2-4 $, Középkategória: 6-8 $, Luxuskategória: 8 $ felett
Szállás: Alapkategória: 3-8 $, Középkategória: 8-40$, Luxuskategória: 40$ felett
Szerény körülmények között, naponta csak egy látnivaló megtekintésével a napi kiadás mindössze 1O-15 $. Nagyobb költséget Egyiptomban az utazás és a belépők jelentenek. A kairói Egyiptomi múzeumba kb. 7$, a Luxorhoz közeli Nefertari sírhoz pedig kb. 6O $ a belépő.
A turistaközpontok területén nagyon kell ügyelni a zsebtolvajokra, jobb, ha nem tartunk sok készpénzt a zsebünkben. A travellers' cheque-et szinte mindenhol elfogadják, csakúgy, mint a hitelkártyát.
Szállodákban és éttermekben a számla tartalmaz 12 %-os szervízdíjat és 5-7 % adót, a magas nívójú szállodákban tovább 1-4 % adót számlázhatnak, így nem ritka, hogy összesen akár 23 %-nyi adót is ki kell fizetnünk.
Az alku az egyiptomi élet része, szinte mindenhol megszokott az alkudozás. Fontos, hogy nem szabad olyan árat mondani, amelyet nem fizetünk ki, az árus által kínált teát nyugodt szívvel elfogadhatjuk, és ne felejtsük el, hogy nem kötelező semmit sem megvenni, nem sértünk meg vele senkit sem.
Be- és kiutazás:
A legtöbb európai nagyváros és Kairó között közvetlen légi összeköttetés van. Sok utazási iroda nagyon jó áron szervez csomagtúrákat az ország nyaralóhelyeire.
A legtöbb turista Kairóba érkezik, bár egyre többen Alexandriába, Luxorba, Aswanba, Hurghadába és Sharm el-Sheikhbe jönnek.
Közlekedés az országon belül:
A tömegközlekedés rendszere jó Egyiptomban. A leggyorsabbak természetesen a belföldi repülojáratok, de ez inkább csak azok számára célszeru, akiknek sok pénzük és kevés idejük van. Különben tanácsos busszal, vonattal, hajóval, vagy akár teve-, szamár- vagy lóháton közlekedni az országon belül.
A buszhálózat gyakorlatilag az egész országot behálózza, csakúgy, mint az 5OOO km hosszú vasúti hálózat.
Lehetoség van taxi vagy kisbusz bérlésére is.
Sportolási lehetőségek:
A Földközi- és Vörös-tenger strandjai alkalmasak az úszásra. A legkedveltebb vízi tevékenység pedig a könnyűbúvárkodás, a víz alatti élet mindenféle színű és alakú halakból és korallokból áll.
Előforduló betegségek:
Malária, Schistosomiasis, Filariasis, Bélfertőzések (egyéb bakteriális és protozoon-fertőzések, féregfertőzés), Leishmaniasis, Veszettség, Egyéb vírusfertőzések (dengue-láz, hepatitis, AIDS, poliomyelitis), Bőrbetegségek (lepra, nem szexuális úton terjedő treponematosisok, gombás fertőzések), Pestis, Mérges kígyók.
Ajándékozza meg szeretteit és járuljon hozzá következő utazásukhoz!