Brac-sziget

Brac sziget

A legnagyobb dalmát sziget a Brac sziget, melyet leginkább a szőlők és olajfák szigetének neveznek. Itt található az Adria legmagasabb hegycsúcsa, a Vidova Gora, mely 778 méter magas, és melynek tetejéről az összes dalmát sziget belátható.

Brac szigetén fejtik ki a híres fehér márványt, mely a Fehér ház építőanyagául is szolgált. A szigetnek az állandó népsűrűsége 13 ezer lakos. Legnépesebb városa Supetar, mely egyben a fővárosa is. A város kikötőjéből hajóval nagyon könnyen és egyszerűen el tudunk jutni Splitbe. A városnak akad látnivalója is, mint például a Mária templom, mely a XVIII. századból maradt ránk, továbbá a Leroj harangtorony, valamint a város temetője, mely igen ősi, és mauzóleumként is funkcionál.

Szomorú érdekessége a városnak, hogy a Vidova Gora hegycsúcson vesztette életét Churchill fia, amikor segíteni próbált a helyi katonáknak. Ma, ha valaki rászánja magát és megmássza a hegycsúcsot, a tetejére érve megpihenhet és pótolhatja elvesztett energiáit a fent található étteremben.

A szigeten van egy csodálatos természeti park Sutivantól három kilométerre Milna felé. Egy hatalmas fenyőerdő közepén van a park. Egy napot érdemes rászánni, hogy megtekintsük a természet csodáit, hiszen a parkban egyedülálló növényeket és húsz fajta állatot láthatunk. A parkban vannak játszóterek és sportpályák is, melyek este kivilágítottak.

Brac-sziget Horvátország

Kedvelt hely Zlatni Rat, mely a tengerbe nyúló földnyelv. Itt található Bol, mely telve van éjszakai szórakozóhelyekkel, így főként a fiatalok kedvelt nyaralóhelye. Ezen kívül műemlékek is találhatók itt, 1475-ben épült a dominikánus kolostor, ahol ma egy botanikus kert található és egy múzeum. A múzeumban többnyire festményeket és régészeti leleteket tekinthetünk meg.

Brac szigetén találhatjuk Sutivant, mely telve van pálmafás sétálóutcával. A helységet mandarin és olívaültetvények veszik körül. Különlegessége a májusban megrendezésre kerülő extrémsport fesztivál, a Vanka Regule.

Brac szigetén Muvica mellett van egy XV. századi templom, mely a maga idejében paplak volt és templom. Domborművei teljesen egyedülállóak. Nevét is az egyik domborművéről kapta, mely egy sárkányt ábrázol, ezért hívják Sárkánybarlangnak.

További nyaralási ötletek

Protaras