Olümposz

Olümposz

Görögország legnagyobb hegyvonulata, az Olimposz hegység több mint 200 millió éve formálódik.  Legmagasabb csúcsa a Mitikas, 2918 méter magas, lábainál hever az Olimposzi riviéra, kisebb-nagyobb településeivel.

Magasságának köszönhetően, a hegycsúcs gyakran hóval borított, de jó idő esetén is a legtöbbször felhőkbe burkolózik. A legendák szerint 12 ókori isten lakhelyéül szolgált.

Az Olimposz hegység nagy részét napjainkra nemzeti parkká nyilvánították, őrzik, védik, egyedülálló természeti szépségeit, állat és növényvilágát. A kirándulás során időnként zergét is látni, de több, kisebb emlős otthonául is szolgál /borz, menyét, vadmacska, mókus/. Több, mint 800 vadvirágot tartanak számon.

Éghajlata változatos, a magasabb helyeken hűvösebb a hőmérséklet. A növényzet is a magasságnak megfelelően alakul. Az alacsonyabb tájakon bükkös és tölgyes szegélyezi az utakat, míg a hegycsúcs felé közelítve a fenyőerdők veszik át a helyet. 2300 méter felett pedig már csak kis bozótos bokrokat találunk, majd 2500 méter felett elfogy a növényzet és csak a kopár sziklák maradnak.

Az istenek lakhelyét az Enipea kanyonon (14 km hosszú) keresztül lehet megközelíteni. A kanyon bal oldalán, 2918 méteren a Mytikas (Pantheon), míg a jobb oldalán, 2909 méter magasságban Stefani (Zeusz trónja).

A kanyon legérdekesebb látnivalója Zeus kádja, ami egyszerűen megközelíthető Litohoroból kb. fél óra sétával. Zeusz kádja egy kristálytiszta hegyi vízzel feltöltött, természetes sziklába vájt medence. Litohoro főteréről sétálva jutunk el a látványossághoz, követve az Enipea Canyon táblát. Útközben lábunk alatt folyik az Olimposz édes vize, mely ivóvízként szolgál.

Élményekkel teli kirándulást tehetünk, megcsodálva az Enipea kanyon mélységét, szépségét.

850 méter magasságban az Agios Dionysios (Korábbi neve Agia Triada) kolostor található, melyet közúton autóval tudunk megközelíteni. A 16. század környékén a remeteként élő Agios Dionysios alapította a kolostort. A kolostor gazdag könyvtárral rendelkezett és az itt készült ikonok is messze földön híresek voltak.

Az azóta eltelt időszakban több háború is pusztítást végzett rajta és az ikonok és kéziratok nagy része is elveszett.

Folyamatosan építik újjá a lerombolt Agios Dionysios kolostort és részlegesen már helyreállították.

A megmaradt kéziratok és ikonok, ingyenesen megtekinthetők. Hölgyek csak hosszú szoknyában léphetnek a kolostorba /a bejáratnál lévők ingyenesen használhatók/.